Az intézményi szolgáltatás célja, feladata

Az ellátásra szoruló lakóknak megfelelő, korszerű, fizikai, egészségügyi és mentális szolgáltatást biztosítani. A biztonságot a rendszeres orvosi felügyelet, a magasan képzett ápoló és gondozó személyzet munkája jelenti 0-24 h-ig.

A nevelés - fejlesztés általános és speciális eszközeivel, a mentálhigiénés tevékenységével, a foglalkoztatás módszerével kialakítjuk a szolgáltatást igénybe vevő személyek esetében az egyéni képességek fejlesztésének igényét, a lehető legnagyobb önállóság elérését, a társakkal a társakért, az otthonért végzett közös munka fontosságának érzését, elősegítve kapcsolataik pozitív irányú alakítását, szűkebb és tágabb környezetükbe való beilleszkedését.

Biztosítjuk az ellátottak mindennapi, hasznos tevékenységét, szociterápiás- és munkafoglalkoztatását, a kulturális, valamint hagyományokon alapuló rendezvényeken való részvételét, bekapcsolódását.

A feladatellátás keretében biztosítjuk az ellátott szükségleteihez, állapotához igazodó ápolási-, gondozási-, mentálhigiénés-, és rehabilitációs feladatok, tevékenységek ellátását.

Az ápolás, gondozás célja:

    a lakók komfortérzetének kialakítása,
    az egészséges életvitel biztosítása,
    esztétikus, higiénikus környezet kialakítása.

Mindezen tevékenységeket az ellátottak aktív részvételével végezzük, figyelembe véve a fizikai, a pszichés és az egészségi állapotukat, egyéni szükségleteiket az aktivitás fejlesztése és megtartása mellett.

A gondozás, testi és szellemi állapotnak megfelelően egyénre szabottan történik. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a lakók állapotának változását. Mindezt a gondozási dokumentáción rögzítjük.

A gondozási dokumentáció vezetése az ellátottak bekerülésétől kezdve az egészségi állapotukra, az abból adódó ápolási-gondozási, pszichés feladatokra, mentális állapotukra vonatkozik.

A meglévő készségek, képességek alapján állítjuk fel minden ellátott gondozási programját. A műszakban dolgozó ápolók, gondozók a programot a lakó együttműködésével hajtják végre.

Kitűzött cél: a megfelelő ápolási módszerek alkalmazása az ellátott jobb fizikai és mentális közérzetének biztosítása érdekében.
Az intézmény által nyújtott szolgáltatások

Térítésmentes szolgáltatások:

-    A lakók 2- 3- 6 személyes szobákban kerülnek elhelyezésre.
-    Közösségi helyiségek: ebédlő, társalgó, könyvtár, kert, foglalkoztató szoba használata.
-    Fizikai, mentális és életvezetési segítségnyújtás.
-    Állandó, éjjel-nappal tartó ápolási felügyelet.
-    Az intézmény körzeti orvosa által felírt gyógyszerekkel való ellátás, az 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet alapján.
-    A lakók ruhájának és ágyneműjének mosása, javítása.
-    Szükség szerint ruházattal való ellátás, az intézmény ruharaktárából.
-    Takarításban, rendrakásban igény szerinti segítség nyújtása.
-    Gondozás, mentálhigiénés ellátás.
-    Közös programok, kulturális rendezvények szervezése, lelki gondozás, egyéni esetkezelések, csoportfoglalkozások, sport rendezvények.
-    Szociális ügyintézés.
-    Vallásgyakorlás biztosítása.
-    Gépkocsi használat körzeti rendelőbe, kórházba.
-    Hajvágás szolgáltatás.
-    Bevásárláshoz segítségnyújtás.
-   Szakápolási tevékenységet az erre jogosult szakápolók végeznek.

Az ellátás során a gondozási tevékenység elvégzendő feladatai:

-    ágyazás, szellőztetés,
-    fürdetés, mosdatás, fogmosás,
-    reggeli toalettnél segédkezés,
-    körömápolás,
-    hajmosás, borotválás (minden másnap),
-    kulturált étkeztetések lebonyolítása,
-    szobarend kialakítása,
-    szekrényrend kialakítása (minden nap),
-    inzulinok beadása,
-    ápolási, kényelmi eszközök használatának biztosítása, fertőtlenítése,
-    inkontinencia betét cseréje, protokoll szerint ágytálazás,
-    a lakók személyes ruhaneműjének mosása, javítása,
-    a szennyes ruha és ágynemű gyűjtése, saját mosodába szállítása, valamint a tisztaruha kiadása
-    egészségnevelő preventív tevékenység.

Az ellátás során a szakápolási tevékenység elvégzendő feladatai:

-    műtéti területek szakszerű ellátása,
-    perifériás vénakanül ellátása,
-    szondán át történő táplálás és folyadékbevitel,
-    gégekanül tisztítása, betét cseréje,
-    folyadékpótló infúzió bekötése,
-    sztómás betegek ellátása,
-    dekubitálódott, fekélyes területek ellátása,
-    betegség vagy műtéti beavatkozások miatt kiesett mozgásfunkciók helyreállításához gyógyászati segédeszközök, protézisek használatának tanítása, mozgás és mozgatás tanítása,
-    tartós fájdalomcsillapítás,
-    haldokló beteg szakápolása
-    EKG készítés,
-    gyógyszeradagoló pumpa működtetése.

 

Mentálhigiéné

A mentálhigiénés munka lényege az ellátottak interperszonális kapcsolatrendszerének alakítása, a mentális és pszichés egészség megőrzése, amely lényegéből adódóan kiegészül képességfejlesztéssel.

A csoport tagjainak (terápiás vagy szociális munkatársak, foglalkoztatás szervezők, fejlesztő pedagógus, segítő) feladata az éves és az egyéni gondozási, fejlesztési tervek elkészítése, a megvalósulás érdekében egyéni és csoportos fejlesztő foglalkozások szervezése. Figyelemmel kísérik a lakók családi és patronálói kapcsolatait. Nagy hangsúlyt fektetnek a kulturális és a hagyományokon alapuló rendezvények megtartására. Szem előtt tartják a lakók érdekvédelmét.

Célunk, hogy az intézményben élő nagyszámú ellátottak szabadideje strukturáltan, tudatosan és szervezetten legyen kitöltve. Lakóink részére minél több személyre szabott, életkornak, intellektusnak és érdeklődési körnek - sőt nagy szerepet tulajdonítva az iskolai végzettségnek - megfelelő felajánlott programok közül tudjanak választani. Ahhoz viszont, hogy számukra ezeket a programokat meg tudjuk szervezni és tudjunk felajánlani, alaposan megismerjük lakóinkat. Ez pedig a pszicho-szociális fogyatékkal élők és szenvedélybetegek esetében az „osztályos mentálhygiénés felelős rendszerben” valósulhat meg a leghatékonyabban.

Amikor lakóinknál megtörtént az intézményi életbe való beilleszkedés, az érdeklődési körüknek, intellektusuknak megfelelő foglalkoztatási formák közül választhatnak. A következő intézményi szintű foglalkozások működnek, melyek folyamatosak, ill. igény szerint újakkal bővíthetőek a lakók igényeihez igazodva:

-    Színjátszás - Táncfoglalkozás
-    Zene, énekkar - Sportfoglalkozás
-    Gesztus-és mozgásfoglalkozás - Irodalmi kör
-    Művészeti-és kreatív foglalkozás - Bábfoglalkozás
-    Életmód klub - Informatikai foglalkozás
-    Népdalkör - Agytorna
-    Játékfoglalkozás - Filmvetítés
-   Munkafoglalkoztatás - Újságszerkesztés
-    Kutyaterápia - Biblia óra
-    Természetjárás - Színházlátogatás stb.

A székhelyen és a telephelyen könyvtár áll a lakók rendelkezésére heti kettő alkalommal. A hitélet gyakorlására is lehetőség van: heti rendszerességgel hittan foglalkozáson vehetnek részt a lakók, illetve havonta szentmisét tart a Füzesabony város, valamint Maklár-Andornaktálya plébánosa. A székhelyen nagy igény mutatkozik egy tornaszoba kialakítására – hasonlóan, mint a telephelyen – hiszen sok lakónk igényli a mindennapos testmozgást. Jelenleg erre a célra az intézményi aula és a sportpálya áll rendelkezésre.

A csoportos formában nem kezelhető eseteket egyéni foglalkozások keretében beszélik meg és dolgozzák fel az ügyben érintett kliensekkel a dolgozók, ezt minden esetben megelőzi a bizalmi légkör kialakítása az ellátottal. Mindezek eredményének tulajdonítható a nagyobb konfliktusoktól mentes viszonylag nyugodt intézményi légkör.

A lakóotthonokban dolgozó segítő életvezetési tanácsot ad, ehhez kapcsolódó programokat szervez, segítséget nyújt az ellátott életkörülményeivel kapcsolatos problémáik megoldásában, a pénzkezelésben, valamint az önálló életvitel megteremtésében. Fejleszti az ellátottak szociális készségét. A napi életritmus kialakítása során figyelemmel van a munkavégzés, a szabadidő, és a lakóotthon fenntartásában vállat feladatok arányára. Közreműködik a munka jellegű foglalkoztatás megszervezésben, a szabadidős programok szervezésében, a sportszerek használatának biztosításában. Szükség esetén szállításukat megszervezi a támogató szolgálat igénybevételével.

Weboldalunkon sütiket használunk

A heves-aranyhid.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.