Az Aranyhíd Integrált Szociális Intézmény Heves Vármegye Tiszafa Otthon és Támogatott Lakhatás Andornaktálya telephelyének 18 lakója 2026. 08. 12-én három esetfelelős kíséretében ötnapos élménytáborba indult Zamárdiba a Zamárdi Beach Club üdülőjébe.

Az üdülés a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület szervezésében valósult meg, amely a szállásról, a teljes ellátásról, valamint a változatos foglalkozásokról és programokról is gondoskodott.

A délelőtt elsősorban az alkotás és a közös élmények jegyében teltek. A kulturális programok között különleges élményt jelentett, hogy részt vettünk a Richter Flórián Cirkusz előadásán, ezzel örök élményt szerezve mindenkinek. A délutánokat fürdőzéssel töltöttük a Balaton meleg vizében. Több lakónk számára ez volt az első alkalom, hogy megcsodálhatta a magyar tengert.

Az estéket is igyekeztünk tartalmasan eltölteni. Nyársalást, születésnapi bulit és az utolsó estén bográcsgulyás főzést is szervezünk az üdülőben.

Az üdülés egyik legmeghatóbb pillanata azonban az utolsó előtti napon történt. A balatoni fürdőzés után megéhezve, a lakók megkívánták a lángost, ezért betértünk a helyi tóparti lángosozóhoz. Miközben rendeltünk, egy kedves hölgy egy kutyussal odalépett hozzánk, és a fülembe súgta, hogy szeretném kifizetni mindazt, amit rendelni akarunk. Hiába próbáltuk megköszönni és elmondani, hogy nem fogadhatjuk el, hiszen nem kis összegről van szó, ő ragaszkodott hozzá, hogy segíthessen, cserébe egy dolgot kért, hogy inkognitóban maradjon. Megkérdezte, hogy hány fős a csoport és hány nevelő kíséri őket. Amikor megtudta, hogy három nevelő van velük, azt mondta: „Főképpen maguk fogadhatják el, mert maguk az igazi hősök.” Ezt követően minden lakónak és kísérőnek kifizetett egy nagy sajtos-tejfölös lángost. Bízom benne, hogy ezt az írást olvasva tudni fogja micsoda örömöt mindannyiunknak és hogy őt is a szívünkbe zártuk.

Bene Csabáné esetfelelős

Gál Rebeka esetfelelős

Ardai Dániel esetfelelős