Intézményünk vezető ápolója, igazgatóhelyettese tevékenységét az ápolók nemzetközi napja alkalmából ismerték el.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Területi Szervezete az egri Bartakovics Béla Közösségi Házban tartotta meg ünnepségét 2025. május 13-án, melyen hat egészségügyi szakember kapta meg a „Heves Vármegye Egészségügyi Szakdolgozója” kitüntetést kimagasló munkája elismeréséül.

Eszter 1998. július 15. napjától dolgozik az intézményben.  Ápolóként kezdte a pályafutását, majd osztályvezetőként, 2011-től pedig az intézmény vezető ápolójaként és az intézményvezető helyetteseként látja el feladatait.  Folyamatosan képezi magát. 2003-ban a Pécsi Tudományegyetemen végzett diplomás ápolóként, majd 2007-ben egészségügyi szakmenedzserként. 2014-ben fejezte be tanulmányait okleveles egészségügyi szociális munkásként a Debreceni Egyetemen, és a Miskolci Egyetemen szociális menedzser végzettséget szerzett.  Pszichiátriai és Szenvedélybeteg ellátásból szakvizsgája van. Munkája mellett oktatóként és vizsgaelnökként is vállal feladatokat. A MESZK Szociális szakmai tagozatában a megalakulás kezdetétől országos tagozati küldött, és szakmai tagozati tanácsadó testületi tag. 2013. évben a vármegyében a szociális intézmények közül elsőként kérte felvételét kollégáival a MESZK tagok soraiba, valamint a szociális intézmények közül elsőként szerezték meg a szakápolási engedélyt, mely az ő kitartó és kiváló munkájának volt köszönhető. 

Fontos számára az intézmény pozitív megítélése, a hírneve és szakmaisága.

Feladatvállalása iránt elkötelezett, munkáját hivatásának tekinti, nagy hangsúlyt fektet a betegek segítésére, az intézményrendszerben a szakápolási feladatok szakszerű teljesítésére, mindezek mellett törekszik arra, hogy ezt jó munkahelyi légkörben tehessék meg kollégáival együtt.

Magas színvonalú munkájáért és kiemelkedő tevékenységeiért köszönettel tartozunk.

 

Fotók: MESZK Területi Szervezete/Huszár Márk

Weboldalunkon sütiket használunk

A heves-aranyhid.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.