Egy kellemes júliusi napon indultunk kirándulni Poroszlóra a Tisza-tavi Ökocentrumba. A tömegközlekedést igénybe véve autóbusszal közlekedtünk oda-vissza.

Már az ökocentrum bejárata is impozáns látványt nyújtott. A belépőjegyek megvétele után utunk első felében körbe sétáltunk a szabadidőparkban. Önállóan, kísérő nélkül barangolhattunk a teknősök, vízi madarak, dánszarvasok és muflonok kifutói között. Nagy tetszést aratott a lakók körében az „állatsimogató”. Bátran, félelem nélkül simogatták a szelíd kecskéket és juhokat. Utunkat tovább folyattuk a park kikötőjébe, és idegenvezetős csónaktúrán vettünk részt. Óriási élmény volt számukra, mert nem mindenki ült még motorcsónakban. A túra egy óra hosszáig tartott, ami alatt az idegenvezető bemutatta egészen közelről a tájat, az ott élő állatokat, növényeket. Megcsodáltuk a hódokat, a cinege fészkét, a különféle vízimadarakat és természetesen a víz tetején lebegő tündérrózsákat és vízitököket is. Ekkorra már kellőképpen megéheztünk, így az árnyékot adó fák alatt fogyasztottuk az intézményből hozott ebédünket. Kis pihenő után utunk az óriás akváriumba vezetett, ahol harcsákat, busákat, kecsegéket és egy óriási halfajtát, a vizát tekintettük meg. A kirándulás minden résztvevő számára fantasztikus élmény volt.

Négy bátor lakó társaságában felmentünk a főépület 7. szintjén kialakított körpanorámás teraszra is. A látvány elképesztő volt. Gyönyörűen lehetett látni az egész mesterségesen kialakított Tisza-tavat, ami Európa legnagyobbja. Túránk befejezéseként még megnéztük a pelikánok etetését. A nap végeztével kissé fáradtan, de élményekkel gazdagodva bandukoltunk a buszmegállóhoz.

Köszönetünket fejezzük ki az Aranyhíd Alapítványnak a kirándulás támogatásáért.

Mentálhigiénés csoport

Weboldalunkon sütiket használunk

A heves-aranyhid.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.